Csíkszentmárton

 

Csíkszentmárton Alcsík központjának számító nagyközség, a "pityóka-ország" központja. Csíkszeredától 17, Tusnádfürdőtől 15 km-re települt. Csíkcsekefalvával összenőtt település. 1850-tõl hosszú ideig járási székhely volt. Mint községközpont még négy falut igazgat: Csíkcsekefalva (Ciucani), Csíkkozmás (Cozmeni), Lázárfalva (Lăzăreşti), és Úzvölgye (Valea Uzului). 1992-ben társközségeivel együtt 4465, túlnyomórészt magyar lakosa volt. 1913-ban ide tartoztak az alábbi külterületi lakott helyek: Aklos, Kőkert és Csobános vagy Csobányos (azóta ez utóbbi település Csíkszentgyörgy tartozéka lett).

Volt papírmalma, gőzmalma és több fűrésztelepe. A Nagymező határában egy kavicsmosó létesült (1980-ban), amely évente 100.000 m3kavicsot termelt ki.

Egykori Szent Anna-fürdője eltűnt, de a borvízforrás vizét ma is ivóvízként használják (vizének használatát már 1906-ban engedélyezték és töltő-házban "Gyógyvíz" illetve "Szent Anna-gyógyforrás" néven forgalmazták). Benkő Károly (1853. 27) a falu keleti határából, a falu végén, borvízfürdőt említ és a Csíkibora nevű helyről szintén egy forrást.

 

A falu története a középkorban

Szentmárton község középkori történetére vonatkozó írásos adat alig maradt fenn. Helyzete, dolgos hétköznapjainak sora aligha különbözött az átlagos székely falutörténetektől. A keményebb életmód és a harcra termett székelyek olyan közösséget alakítottak ki, amelyet a katonáskodás határozott meg, tehát a katonai demokrácia szabta meg az élet kereteit.

 

 

A székely falu lakossága három katonai rendhez tartozott: a főemberek (primores) kisebb száma mellett a lófők (primipili) és a gyalogkatonák (pixodari pedites) népes serege alkotta azt a faluközösséget, amely a szabad székely katonai, társadalmi, gazdasági szerkezetét közös alapokon törvényesítette. Peres ügyekben a faluszék volt az illetékes, a székely faluközösséget gazdasági és társadalmi vonatkozásban a falugyűlések és a társadalmi tisztségviselők intézték, a katonai szervezettség pedig a tizedeken és a századokon alapult. A falu tisztségviselői között találjuk a bírót és kisegítőként a polgárt (kisbírót), az esküdtet, a határ- és erdőbírókat. Az egyházmegye több falut is felölelt, a plébánost választották. A nép, amely a faluközösséget kiépítette, íratlan és írott törvényekbe foglalta jogrendjét, rendet teremtett és tartott a közvagyon kezelésében. Megszabta az örökösödés normáit, mely szerint a birtok megtartásáért csak az elsőszülött fiú örökölhetett. Ha csak leánygyermekek voltak a legnagyobbat jog szerint fiúsították. Őrködtek a személyi és vagyon biztonságon, keményen nyomozták a lopást. Falutörvények szabták meg az erkölcsi normákat, a kiróható pénzbeli vagy testi fenyítés, megszégyenítés, a közösségből való kizárás módját és mértékét, az ünnepek megszentelését, a szülök tiszteletét. A peres ügyeket a faluszék intézte, az ítéletek végrehajtásán maga a közösség őrködött. A közösség összetartó ereje meghatározó volt. Ez utal arra, hogy a középkor végén már számos templomot emelt a hívek áldozatossága. Szabó Károly a Székely Oklevéltárban említi a Csík, Gyergyó és Kászonszéki főemberek és lófők összeírását. Keltezés nélkül (1569 körül), Zent Marton 15, Chijekefalwa 10. Szintén a Székely Oklevéltár II. kötetének 220-ik lapján olvashatunk arról, hogy Maros, Udvarhely, Csík, Kászon, Kézdi, Sepsi, és Orbai székek 25 dinárus adójának összeírása 1567-ből Zent Marton 47-, Chijeke falwa 32 kapuval szerepel. A kor társadalmi helyzetére a Bethlen féle katonai összeírás vet fényt. Amíg a császár hűségére 1602-ben felesküdtek Básta féle összeírásában Csíkszentmártonon és Csekefalván szám szerint 101-en (szabados 30, darabont 7, jobbágy 1, F_63), addig alig egy évtizeddel később a katonai összeírás adatai szerint további hadkötelesek nevét találjuk, összesen 212 személyt.

 

 

A lakosság vagyoni helyzetéről tanúskodnak az ökör, a tehén, a tinó, a ló, a juh, a sertés rovatokban levő számadatok. Bochkor Pál után szerepel 6 ökör, 2 tehén, 3 tinó, 6 juh és 6 sertés, a legszegényebb Szász Mihály, akinek csak egyetlen tehene van. Birtalan Márton lófő ezzel szemben 8 ökör, 8 tehén, 2 tinó, 28 juh, 2 ló, 1 csikó és 20 sertés gazdája. A darabontok között Hozó Ferenc a legmódosabb, neki 8 ökre, 9 tehene, 46 juha, 1 lova, 1 csikója és 1 sertése volt. A legszegényebb Ferenc Benedek, akinek két ökre van és a nyomorék Máté Péter, aki mindössze 2 tehén tulajdonosa. Balog Mihály ősjobbágy neve után megjegyzésként az áll, hogy "Mikó Ferenc uram egy aranyos kupán vett". Íme így vált árúvá: adhatóvá és vehetővé az ember. A XVII. század, s különösképpen Bethlen Gábor kora Erdély aranykorát jelenti. Csíkszentmártonban 1618-ban éppen ebben az időben létesült a latinos iskola, amelynek rektora mellett két professzora is volt. A tanítványok sorai között a környező falvakból is találunk már legénysorban lévőket, amint az egyik alcsíki peres okmányban foglalt verekedés tanúvallomásaiból kitűnik. Az 1662-es évi fejedelmi váltás sok bonyodalmat szült, a belső zavargások során a székelység megtagadta töröknek fizetendő adót, ezért Ali temesvári pasa vezetésével török és tatár harci egységek indultak bosszúhadjáratra, behatoltak a Csíki medencébe, felgyújtották a falvakat, több ezernyi lakost rabszíjra fűztek, minden mozdítható értéket magukkal vittek. A pusztításban 26 templom vált a tűz martalékává, többek között a szentmártoni ősi templom is. A kurucok nagy népi mozgalma Csíkot is magával ragadta. Thököly Kozmáson táborozó katonái megsarcolták a falvakat. Rákóczi Ferenc nagy népi szabadságmozgalma azonban kedvező visszhangra talált, s a fegyvert fogottak mellett maga a nép is odaadóan támogatta a kurucokat. A zsaroló labanc és német fegyveresek túlkapásait tettlegesen is igyekeztek ellensúlyozni. Így esett meg az is, hogy Csík összeszedett szarvasmarha állományát a Nagy erdőn rajtaütésszerű támadással szerezték vissza a megfutamított labancoktól. Az 1711-es szatmári béke után a császári milícia valóságos rémuralmat vezetett be, lefoglalta a szénatermést, elvitte a gabonát, az élelmet, kötelező kvótát vetett ki a falvakra. Alcsíkot Graben ezredes két regimentje nyomorította. 1714-1719 között Csík lakosságát kegyetlen pestisjárvány sújtotta. Lakatos István kozmási plébános feljegyzéseiben a „funestra tragedia”-ban az áll, hogy … megbetegedettből …. halt meg. Volt eset, hogy egyetlen családból egy azon napon öt legényt temettek. A nyomor enyhítésére a házi iparhoz, a kézművességhez, távoli vidékeken végzett napszámos munkához folyamodnak. Eladásra zsindelyt készítenek, erdővágást vállalnak, időszakos mezőgazdasági munkán csapatokba verődve kaszálnak, kapálnak, aratnak, csépelnek, fűrészmalmok metszett deszkájával járják a szászok vidékét, hogy megéljenek. Ezzel párhuzamosan elindul az elvándorlás is. Ilyen körülmények között a népre a határőrség szervezése, felállítása újabb terheket rótt. 1764. január elejének fagyos napjait az ellenállás izgalma tölti ki. A szentmártoniak is csatlakoznak azokhoz, akik a Szépvíz melletti Szalonka völgyében gyülekeznek, hogy jogos kérésükkel a hatalom elé vonuljanak. A véres madéfalvi veszedelem megtöri a lázadókat, s a kényszer hatására nyakukba veszik a határőrség nehéz igáját. A határőr katonaságot nem csak az ország belügyeinek megoldására, hanem a határon kívülre is harcba vezényelték. 1787. február 15-től 1790-ig a törökök elleni hadjáratban Szentmártonból 27-en, Csekefalvából 30-an vesztették életüket, vagy pedig sebesültek meg és kerültek ispotályokba. A Gubernium vette kezébe Erdély sorsát. Katonai rendeletekkel kormányoztak, a község kettős irányítás alá került. A katonarendieket a militáris bíró, a köznépiekét a provinciális igazgatta, a felső parancsnokság utasítása szerint abban hiány nem volt. Rendelet szabta meg a soron lévő mezőgazdasági munkák végzését, az erdők használatát, a közmunkákat a várhoz, a tiszteknek előírt épület és tűzifa kitermelését, a hidak és utak javítását, a nagy vadakra szervezett hajtást, a verébirtást, a szedhető mogyoró (kupányi) mértékét, a perefernum levél kötelező bemutatását és minden közösséget érintő kérdést. Igaz, hogy az árvíz, jégverés, tűzvész, dögvész, sáskajárás vagy más természeti csapás károsultjainak megsegítését is irányították, de csak a lakosságtól szorgalmazott önkéntes adományok felhajtásával. Rendelet írta elő 1803. április 11-én a kötelező pityókatermesztés beindítását, de rendeletileg parancsolták meg a gyerekek oktatáson való megjelenését, ugyanakkor tiltották a határőr ifjak továbbtanulását világi pályákon. Ehhez külön engedély szükségeltetett, ezért volt elenyésző az értelmiség létszáma. A gyakori járványos betegség szigorú, egészségügyi rendszabályok bevezetését is szükségessé tette, pontosan előírták a lakás szellőztetését, az ecetes gőzölést megtiltották. Orvosi szolgálat csak az ezredparancsnokságon volt, falun képzett bábák őrködtek és javarészt házi szerekkel, gyógyfüvekkel gyógyítottak. Az egyház már akkor ébren őrködött az áldott állapotúak egészségvédelmén, különös figyelemmel kísérte a magzat életét. Szigorúan leintette a magzatelhajtást, akkori néven az angyalcsinálást. A kor tudományos emberei, mint Pápai Páriz Ferenc, már európai szinten elmélkedtek a test és a lélek egyensúlyáról, az elme tisztaságát az egészség alapjának tartották, hangsúlyozták a test edzésének a fontosságát. A csíki értelmiség csak pappal és katonatiszttel gyarapodott, a határőr tisztek elégedetlenek voltak a tanuló ifjúság német nyelvtudásával, ennek ellensúlyozására szervezték meg a község katonaiskoláját, ahol minden tantárgyat németül tanítottak. 1840-ben felépült a templom szomszédságában az új emeletes iskola, az oktatás új távlatait nyitotta meg. A XVIII. század végének jakubinus mozgalma a gyér világi értelmiség ellenére is követőkre talált, a töredékesen fennmaradt német ellenes vers is azt bizonyítja, hogy a hamu alatt csak izzott a parázs. A határőrség a pénzbírság és a megszégyenítés helyett a kegyetlen testi büntetést vezette be, arra is volt példa, hogy a vétkest 100 ember előtti tízszeres vesszőfutásra ítélték.

 

A falu története a XX. században

Az 1848-as illetve az 1853-as jobbágy felszabadítás meghozta a jogi egyenlőséget, de a vagyoni különbségek továbbra is fennmaradtak. Megszűnt a nagycsalád, a kiscsaládok önálló gazdaságot alkottak különálló telekkel. A község lakosságának fő foglakozása a mezőgazdaság és az állattenyésztés volt, illetve most is az. Az összlakosság háromnegyed része mezőgazdaságból élt, amihez kiegészítőlég segítséget nyújtott a háziipar, a paraszti kisipar, sőt egyeseknek a tisztviselőség is. Akinek földje volt az gazdálkodott: pap, tanító, jegyző, főszolgabíró, orvos vagy ügyvéd. A területek 53%-a a magánbirtok, 44%-a a községi birtok és 2.5%-a az egyházi birtok részét képezte. Állami terület a községben nem volt. A XIX. században még kétnyomásos gazdálkodás folyt, de már itt is beszélhetünk bizonyos forradalminak tűnő változásokról:

 

  • elkészült a fagerendelyes vaseke, ami megkönnyítette a szántást, így két tehénnel is szánthattak
  • a cséphadarókat a lovas cséplőgép akasztotta szegre
  • a régi szürke marhaállományt a piros tarka nagyobb tejhozamú váltotta fel
  • a tíz hold alatti kisgazdaságok önellátásra rendezkedtek be, kiegészítő volt az időszakos napszám
  • tíz-húsz hold alatti középgazdaságok árutermelésre álltak át, ezek az erdőkből jelentős hasznot húznak. Kimondott nagy gazdaság a két faluban ebben az időszakban nem volt.

 

Az iparosodás nehezen indult Csíkszentmártonban, 1832-ben Vásáros falu nevű helyen Steckbauer György és Ulein János telket bérelt a papíros malomnak. 1832-ben segédnek alkalmazták Székely Mártont, aki a mesterséget Brassóban tanulta, majd a következő 1833. évben még három papírcsináló legénnyel és több helybeli segédmunkás leánnyal gyarapodott a munkáslétszám. “Csík Szent Márton, évszám és nr. (finomsági szám)” szerepelt a vízjegyen. Az itt gyártott papír nagy részét Radu Orgidan nagykereskedő vásárolta fel, majd Moldvába szállítatta. 1840. február 20-án Ferenc Ferdinánd megadta Csíkszentmártonnak az országos vásártartási engedélyt, ezzel megjelent és egyre nagyobb szerephez jutott az ipar. 1873-75-től beindultak a bankok, bár ennek nagy előnyét nem élvezhették, mivel a szegény sorsúak csak kölcsönt vehettek fel. Az ezek után járó nagy kamat sok szegény földművest kényszerített arra, hogy birtokát elárvereztesse, ezután pedig családjával együtt elhagyja a falut. A közbirtokossági erdőket olcsón, szinte semmiért vették meg a nagyvállalkozók, akik Úzvölgyében fűrészgyárat és ipari kis vasutat építettek. Ez hozta magával, hogy milliós nagyságúra nőttek az erdőpanamák, amelyből semmi hasznot nem húzhattak a szegények, legfeljebb éhbérért adhatták el munkaerejüket. 1876-ban a széki beosztást a megyerendszer váltotta fel, Csíkszentmárton az alcsíki járás székhelye lett, ami maga után vonta egy sor új hivatal ideköltöztetését: a főszolgabíróság, a járásbíróság, a börtön továbbá ügyvédek és tisztviselők. Megerősödött az értelmiségi réteg, orvos, patikus, erdészmérnök települt ide. A vidéki ember is gyakran megfordult itt, nemcsak hivatali ügyei miatt, hanem a vásárok, a heti piacok és a jobban ellátott üzletek is vonzották. A szövetkezeti hálózat, az erdélyi részen is működő Hangya megvetette lábát a községben is. Különféle egyletek, szervezetek alakultak, mint pl. az önkéntes tűzoltó illetve katolikus nőegylet. A falu életében még mindig döntő szerepet töltött be a kalákarendszer. Általában minden nagyobb munkálatra kalákát hívnak össze, így például cséplésre, építkezésre, aratásra, kaszálásra, pityókaásásra, kenderfeldolgozásra, kukoricafosztásra, tollfosztásra, kőhordásra, mosásra, trágyahordásra. Ilyenkor gazdagon megvendégelték a résztvevőket, erre az alkalomra juhot vágtak, gulyáslevest vagy pityókástokányt készítettek, kőtes palacsintával és természetesen pálinkával kínálkodtak. 1918. december 1-el Erdélyt Romániához csatolták, így a magyarság kisebbségi sorsa jutott, s bár papíron biztosítva voltak jogaik, a gyakorlatban ez a nemzetiségi elnyomás mellé a gazdasági és kulturális elnyomást is hozott. A közbirtokossági erdők nagy részét államosították, és csak a letarolás után kerültek vissza a közbirtokosságokhoz. Az 1940-es bécsi döntés csak a reményeket csillantotta fel, de a háború anyagi terhet és olyan emberáldozatot követelt, ami az egész vidéket visszarántotta. Az ugarrendszer felszámolásával, a mezőgazdasági fejlődés gyökeres változáshoz érkezett, mert művelés alá került az egész határ, évelő növények –lucerna, lóhere- is helyt kaptak a növénytermesztésben. A jobb módúak vasekével, vasboronával, wolf kapával, sőt kaszáló-aratógéppel, lógereblyével, egyesek tüzes cséplővel, triőrrel is rendelkeztek, ezért árutermelésre állhattak át. Amire sikerült kiheverni a falunak a háborús veszteségeit, akkora elkezdődött a meghirdetett osztályharc, ami a legtekintélyesebb gazdálkodó-réteget, a legjobb iparosokat és kereskedőket tette kuláklistára, megbénítva ezzel az árutermelést. Kényszerrel alakították meg a mezőgazdasági termelő szövetkezeteket (MTSZ). A mezőgazdaság szocialista átalakítása a gépesített nagybirtokokat immár szakirányítással művelte. A fajvetőmag, a műtrágyák, a gyomirtók emelték ugyan a hektárhozamot, de a hamis statisztikai adatok, a kötelező állami szerződéses termelés, továbbá a felelőtlen anyagkezelés, tárolás, a jogtalan előnyök hajszolása és a korrupt üzletek és lekenyerezések aláásták a gazdaságot. A szentmártoni szövetkezet a környék legerősebb gazdasága volt, s csak az 1989-es változás utáni megnyilvánulások, a kitörő elégedetlenségek igazolták, hogy erkölcsi alap híján nem nyílhat az ilyen gazdálkodási rendszer előtt új élet, új távlat. 

 

 

A rendszerváltás után, megalakult a mai napig is működő mezőgazdasági társulás Burgabotek néven, valamint egy kisebb volumenű szintén mezőgazdasági társulás Testvériség néven, amely kevés ideig volt működő képes. A visszaigényelt szántóföldeket az elkövetkezendő időszakban az említett Burgabotek társulás művelte haszonbért fizetve tagságának az évi termések után. Azok a gazdák, akik nem igényelték a társulás szolgáltatását, saját maguk művelték meg földjeiket. A termés értékesítése viszont mind a mai napig a gazdák dolga, ki ahogy tudja, úgy értékesíti a terményét nem létezvén értékesítési szövetkezet. Ennek hiányában árán alul tudják eladni termékeiket a gazdák, ha kell tavaszig várva a vásárlókra. Csíkszentmárton a következő gazdasági területekből tevődik össze, amelynek összterülete összesen 4183 ha.

 

Mezőgazdasági területek:

  • Szántó : 1109 ha, amelyből 526 ha-t a Burgabotek MT művel
  • Legelő: 474 ha, a csekefalvi, valamint a szentmártoni Aklós közbirtokosságok gondozásában
  • Kaszáló: 1295 ha, egyéni gazdálkodók tulajdonában van
  • Összesen: 2878 ha mezőgazdasági terület

 

Nem mezőgazdasági területek:

  • Erdők: 1162 ha, amiből 8 ha magánerdő a fennmaradó részek a csekefalvi, valamint a szentmártoni Aklós közbirtokosságok tulajdonában vannak
  • Vizek, patakok : 4 ha
  • Utak: 12 ha
  • Beépített terület: 127 ha

 

A mezőgazdasági területeken burgonyát, gabonát – búza, árpa, rozs – és cukorrépát termelnek úgy a mezőgazdasági társulásban, mint az egyéni gazdák is. Egyéni gazdaságokban előfordul a takarmánynövények termesztése is. Állattenyésztéssel csak az egyéni gazdaságokban foglalkoznak, szarvasmarha, sertés, juh, kecske tenyésztése honos a községben. Ipari szempontból a legfejlettebb a faipar, ezen belül a fakitermelés és feldolgozás. Jelen pillanatban a községben 4 fűrészüzem működik, több mind 100 munkahelyet biztosítva a község lakóinak. Az itt feldolgozott faanyagot exportra is gyártják Európa különböző országaiban.

 

Látnivalók:

 


Római katolikus templom

 

Az 1333-as pápai tizedjegyzék a templomos falvak között említi Csíkszentmártont. A lakossága a XV. századra annyira megerősödött, hogy megépítette gótikus templomát. Előzőleg lehetett román stílusú kőtemploma is. A delnei Szent János templom első változatából fennmaradt faragott kőelemek bizonysága szerint volt. A sorban a másodiknak számító templomot 1802-ben bontottál le. A jelenlegi templomot, ami sorban a harmadik, 1802-ben kezdték építeni és 1814-ben fejezték be. 

 


Római katolikus plébánia

 

A plébánia alapításának pontos idejét nem lehet tudni, mindenesetre: „Parochia Antiqua”, az 1332-es ismeretes pápai tizedjegyzékből az akkori plébános neve Michael Sacerdos. Későbbi feljegyzés nagyon sokáig nincs. 1745-ből csupán annyi, hogy akkor épült a kőház a mai papi telken. Ez idővel kibővült és szépült. A plébánia köré kőkerítést készítettek 1876-ban, amelyen ez olvasható ma is az országút felöli részen: „Készítette a csíkszentmártoni község 1876-ban”. 

 


Úrteste kápolna

 

A jelenlegi kápolna előtt már létezett egy fából készült, ami nem sokáig maradt fenn. 1743-ban téglából és kőből újat épített a két faluból álló egyházközség.

 


Úzvölgyi hadikápolna

 

1917-ben emelték a 11. honvéd gyalogezred katonái.

 


Úzvölgyi haditemető

 

Az I. Világháború Úz-völgy térségét is érintette. Több mint 600 katona végső nyughelye ez a temető.

 


Világháborús hősök emlékműve

 

A két világháborúban elesett áldozatok emlékére készült.

 


II. Világháborús haditemető

 

A II. Világháborúban a Rúgáttető térségében 1944-ben elesett mintegy 36 magyar honvéd és körülbelül annyi német katona örök nyughelye ez a temető.

 

 

Címkék: